Fordul a szél: a magyar álláspont diadalmaskodott az ENSZ-ben
„Ez azt jelenti, hogy teret nyert a régóta hangoztatott álláspontunk” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Üzbegisztán 1300 tonna humanitárius segélyt, benne lisztet, élelmiszert, létszükségleti cikkeket, gyógyszert és ruhát küldött Afganisztánnak kedden – erről számolt be Zabíhulláh Mudzsáhid, az afganisztáni tálibok ügyvivő kormányának szóvivője.
Az üzbég külügyminisztérium által idézett közleményben Mudzsáhid az afgán nép nevében köszönetet mondott Savkat Mirzijojev üzbég elnöknek a „nagy figyelemért, segítségért és szolidaritásért ezekben a nehéz időkben”, amelyeket az ország átél. A beszámoló szerint a humanitárius segélyszállítmányokat az üzbég-afgán határ közelében található afganisztáni Hajratonban adták át, az eseményen üzbég részről részt vett Iszmatull Irgasev, az üzbég kormány afganisztáni különmegbízottja is.
hogy elkerülhesse az élelmiszerhiányt és a közszolgáltatások összeomlását. Az élelmiszer-ellátás jelentősen romlott a tálibok hatalomra kerülése óta. Az afganisztáni tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt, harc nélkül vonultak be az afgán fővárosba, Kabulba, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború.
(MTI)
Fotó: Aamir QURESHI / AFP